A Déli-Bükk időszakos karsztforrásairól – 1.

Idén, március 10-e után kezdtek el működni – vizet adni – a Déli-Bükkben található időszakos karsztforrások, melyek a Bükki Nemzeti Park különleges karsztjelenségei – egyben a Bükk-vidék Geopark sajátos és egyedi értékei (geosite-jai). A Bükk-fennsík déli pereme alatt 440–500 m tengerszint feletti magasságban négy ilyen karszt-forrást ismerünk: ezek az Imó-kői-, a Vöröskői-felső-, a Vöröskői-alsó- és a Fekete-leni-forrás, amelyek működése időszakos típusú, az évi aktív szakaszok hosszát és számát a karsztba szivárgó csapadék mennyisége határozza meg. Az átlagos hómennyiségű teleket követő hóolvadás után, tavasszal lépnek működésbe, amikor a Bükk-fennsík (Központi-Bükk, Magas-Bükk) nagykiterjedésű, összefüggő karsztvízfelülete jelentősen megemelkedik és az időszakos karsztforrások vonalában eléri a mészkő és a vízzáró kőzetek határán kialakult karszterózióbázist.

Az Imó-kő forrsásbarlangja

Az Imó-kő forrásbarlangjából akár 12.000 liter víz is előtörhet percenként

Az Imó-kő sziklafalában – 450 m tszf-i magasságban – fakadó forrás a Déli-Bükk egyik idő-szakos, változó vízhozamú karsztforrása. A karsztvíz egy 85 méter hosszan bejárható, 23  méter mélységig feltárt forrásbarlangból tör a felszínre. A forrásbarlang járatai átlagosan 1 méter szélesek és 2 méter magasak, a forrásküszöbtől befelé lejtősek, képcsők és szűkületek által tagoltak. Az 1967-től az 1970-es években végzett rendszeres megfigyelések – a dr. Tóth Géza által végzett vízhozam-mérések, vízjelzések és a karszt-visszaduzzasztási kísérletek (1976 őszén és 1977 tavaszán) – típusos forrásdelta képződményt bizonyítottak. (A visszaduzzasztási kísérlet hatására jó néhány kisebb-nagyobb járat aktivizálódott a forrásbarlangot környező sziklafalban.)

A forrásbarlang bukógátja a hetvenes években (Dr. Tóth Géza felvétele)

A Bükk-fennsík oldalában, magasan maradt inaktív forrásbarlangok és a hegységperemi karsztforrások között elhelyezkedő időszakos karsztforrások a hegység miocén-pleisztocén (pannon) kiemelkedése következtében jöttek létre, ami a karszterózió-bázist a bevágódó völgyek völgyfőibe (völgytalpára) helyezte át. Aktivizálódásuk oka, hogy a hegység mészkő-tömegében a hóolvadás és a tavaszi csapadék hatására jelentősen megemelkedik (feldomborodik) a karsztvízfelület.

A forrás teljes aktivitás idején

A forrás aktivitásáról és vízhozamáról elmondható, hogy 12 000–13 200 l/perc maximális vízhozamot szolgáltat, általában április elején. Tavaszi aktivitásának hossza 50–70 nap körül van. A forrás vízhőmérséklete 7,6–8,2 C°.

A Vöröskői-alsó-forrás

A Vöröskői-alsó-forrás amikor percenként 8-9.000 liter víz szökőkútszerűen tör föl

A 687 m magas Vörös-kő alatt, 460 m tszf-i magasságban a Felsőtárkányi Mészkő Formációban kialakult, feltárt, majd mesterségesen lefedett forrásbarlangból fakad a vörös-kői alsó időszakos karsztforrás.

A Bükk-fennsík oldalában, magasan maradt inaktív forrásbarlangok és a hegységperemi karsztforrások között elhelyezkedő időszakos karsztforrások a hegység miocén-pleisztocén (pannon) kiemelkedése következtében jöttek létre, ami a karszterózió-bázist a bevágódó völgyek völgyfőibe (völgytalpára) helyezte át. Aktivizálódásuk oka, hogy a hegység mészkőtömegében a hóolvadás és a tavaszi csapadék hatására jelentősen megemelkedik (feldomborodik) a karsztvízfelület.

Dr. Tóth Géza 1967 és 1974 között végzett megfigyelései és mérései alapján a forrás aktivitásáról és vízhozamáról elmondható, hogy 5400–9000 l/perc maximális vízhozamot szolgáltat, általában március végén, április elején. (A Szalajka-forrás vízhozamának 9000 l/perc fölé emelkedése után egy-két nappal aktivizálódik.) Az év 30 %-ában szolgáltat vizet. Vízgyűjtője a Fekete-sár-bérctől délre elterülő fennsíki részen jelölhető ki.

Az ötvenes évek végéig egy fél méter széles, 20 cm mély forrásgödörből 20–30 cm-re emelkedett ki a víz. Az 1960-as évek elején feltárták a törmelék alatti szálkőzetben lévő forráskürtőt. A 6–8 méter mélyen kibontott barlangjárat a 70-es évekre fokozatosan beomlott.

A 70-es évek elején újra kibontották, majd 3 db kútgyűrűt helyeztek az üregbe, amit fedőlappal és természetes kövekkel lefedtek. (A forrásszájat egy természetesen átlyukadt karros mészkőtömb alkotja.)

A forráskürtő a hetvenes években – még forrsáfoglalás előtt (Dr. Tóth Géza felvétele)

A Déli-Bükk időszakos karsztforrásairól

A Bükki Nemzeti Park különleges karsztjelenségei az ún. időszakos karsztforrások. A Bükk-fennsík déli pereme alatt 440–500 m tengerszint feletti magasságban négy ilyen karszt-forrást ismerünk: ezek az Imó-kői-, a Vöröskői-felső-, a Vöröskői-alsó- és a Fekete-leni-forrás, amelyek működése időszakos típusú, az évi aktív szakaszok hosszát és számát a karsztba szivárgó csapadék mennyisége határozza meg. Az átlagos hómennyiségű teleket követő hóolvadás után, tavasszal lépnek működésbe, amikor a Bükk-fennsík (Központi-Bükk, Magas-Bükk) nagykiterjedésű, összefüggő karsztvízfelülete jelentősen megemelkedik és az időszakos karsztforrások vonalában eléri a mészkő és a vízzáró kőzetek határán kialakult karszterózióbázist.

A négy időszakos karsztforrás a Bükk földtani térképére vetítve

A Bükk mészkőből álló központi része (Magas-Bükk, Bükk-fennsík) területén lehulló évi 600–850 mm csapadék egy része a kőzetbe szivárog. Nagyobb esőzések idején, hóolva-dás után a mészkő rés-üregrendszerének (litoklázis-hálózatának) magasabb szintjei is vízzel töltődnek fel. Ilyenkor a karsztvíz felü-lete megemelkedik (feldomborodik) a Bükk-fennsík alatt és onnan az alacsonyabban lévő hideg karsztforrások felé áramlik a víz. A karsztosodó kőzet peremén felszínre lépő karsztvizek által működtetett karsztforrások vízjárása lehet állandó és időszakos.

Az állandó források közül a legnagyobb víz-hozamúak a miskolctapolcai Olasz-kút (Miskolctapolcai-tavasbarlang: 25 7 00 l/perc), a Szinva-forrás (9000 l/perc), a Garadna-forrás (5000 l/perc), a diósgyőri Tavi-forrás (4200 l/perc), a sályi Víz-fő (5200 l/perc), a Szalajka-forrás (4200 l/perc), a Bán-forrás (1500 l/perc), a Király-kút, a felsőtárkányi Szikla-forrás stb.

A Bükk-fennsík déli előterében elhelyez-kedő időszakos karsztforrások – a Vörös-kői-felső- (500 m), a Vöröskői-alsó- (460 m), az Imó-kői- (450 m) és a Fekete-leni-forrás (440 m) – csak a karsztvíz jelentős megemelkedésekor adnak vizet.

A karsztvíz egy másik része hosszú utat tesz meg: a medenceüledékekkel fedett, mélybe süllyedt karsztrendszerbe áramlik, ahonnan langyos vagy meleg karsztvízként lép ismét a felszínre. A hegység déli lábá-nál, a Bükkalján több termális karsztforrás fakad: ilyenek az egri, a kácsi és a miskolc-tapolcai források. Ezeken a természetes vízkilépéseken kívül több helyen mélyfúrással tárták fel a karsztos hévizet (Bogács, Demjén, Egerszalók, Mezőkövesd), melyek közül néhányat hasznosítanak is gyógyászati, fürdési céllal.

Míg a hegység karsztforrásainak hőmérséklete hideg (kb. 10 °C), addig a hegység-perem közelében 15–22 °C-os langyosvizek fakadnak (Mónosbél, Almár, Kács, Sály), Eger belvárosa alatt 25–32 °C, délebbre, 8-10 km távolságra a tápterülettől – Eger-szalók, Demjén, Bogács, Mezőkövesd határában –, már 60–73  °C a feltárt karsztvíz hőmérséklete.

A Bükk hegység és déli előterének karszthidrodinamikai rendszere (Baráz Csaba) 1 – A karsztvíztükör tetőzése 600 m tszf.; 2 – Inaktív forrásbarlang.; 3 – A Déli-Bükkben fakadó időszakos karsztforrások (Vörös-kői-felső- , Vörös-kői-alsó- , lmó-kői-, Fekete-leni-forrás); 4 – Állandó karsztforrások (pl. Szikla-forrás); 5-6 – Langyos vizű források (egri, kácsi, miskolctapolcai források); 7 – Hévízkutak (Andornaktálya, Demjén, Mezőkövesd)